Hírek
Hamarosan elkészül Lola legújabb videoklipje a Benned élek című vadonatúj dalához, melynek zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő írta a szövegét pedig Major Eszter.
Óriási meglepetésre számíthattok, hamarosan újabb információkat tudhattok majd meg!




2010. november. 27.
Gold 2010 Best of válogatás lemez és karaoke dvd!
Dedikálás időpontja: 2010 december 4-én 11:00-tól 13:00-ig!  Allee bevásárlóközpont!

November 24-én jelenik meg a Wellness magazin következő száma, melynek címlapján Lolát láthatjátok és elolvashatjátok a vele készült címlap sztorit melyben olyan titkokat árul amit esetlég még nem tudhattatok róla.

November 20-án 12h a Westendben lévő McDonalds étteremben  találkozhattok Lolával is aki Brasch Bencével együtt egy pár órára a pult mögé áll, hogy adományokat gyűjtsenek!
Már évek óta zajlik a McDonalds jótékonysági akciója, melynek során adománygyűjtés folyik a beteg gyerekeknek kórházi tartózkodásuk alatt otthont adó Ronald Házak javára.
 
Az akció során idén november 20-án szombaton az ország összes McDonalds éttermében közismert emberek, zenészek, sportolók állnak be a pult mögé, hogy felhívják a figyelmet az adománygyűjtésre.
2010. november. 16.
Ezen a héten csütörtökön Lola látja vendégül vacsora vendégeit Ábel Anitát, Bebét, Harsányi Leventét és Nacsa Olivért a Vacsoracsatában. Már az első este nagyon jó hangulatúra sikeredett a társaságnak nézzétek, hogy a hét további napjain hogyan tudják fokozni a hangulatot. Mindenkinek jó szórakozást a műsorhoz!
Videoblog
videoblog
Képgaléria
képgaléria
Twitter
Fellépések
  • Kecskemét, Ezer Lámpás Éjszakája -Vasútkert
    2013-05-25, 20:30:00
  • Szolnok-Tiszaliget, Rózsák tere
    2013-05-26, 15:30:00
  • Felsőpáhok, Szabadtéri rendezvény
    2013-07-06, 20:00:00
  • Balsa, falunap
    2013-07-20, 16:00:00
  • Kétbodony, Szabadtéri rendezvény -Szilvafesztivál
    2013-08-31, 19:00:00
© Gold Record, Minden jog fenntartva



LOLA